Novella: Sheila Finch: Vezeklés (I)

- O’ Connor atya?
Joe a honolului reptér japán terminálját, a NEXST-2-t fürkészte a hang után. Megfáradt és elgémberedett a repüléstől – az annyira hórihorgas embereknek, mint amilyen ő volt, még ez a rövid, ám zsúfolt szuperszónikus járat is felért egy úttal Los Angelesből a rémálmok felé.
– O’ Connor atya!
Jose Luis O’ Connor, avagy a Kelet-Los Angeles-i híveknek csupán ˝Joe atya˝, végül meglátott egy köpcös férfit, kezében üzenőtáblával, melyre szedett-vedett hirtelenséggel a neve lett felpingálva, tele hibákkal. Ő is felemelte a kezét.

Vers: Haldokló hóvirág

Sokszor bámullak, bután, esendőn.
Túl nagy vagy, túl hatalmas énhozzám,
S hogy férj hozzám… álom marad csupán.
Félénk hóvirág vagyok, merengő,

Egy gondolat: Egyre lejjebb- (avagy éljen a…!)

Összefércelt életek, megrajzolt képletek
osztva és szorozva, de mindig a mínuszba
tátongó érték, növekvő kiadási halmazok és
a libacombbal jóllakott, pöffeszkedő alakok
csak ülik megérdemeltnek vélt gőgjüket…

Vers: Szüleimnek

Anya, apa, most jól figyeljetek.
Mert mindenért bocsánatot kérek.
Tudom, nem mindig voltam jó gyerek.
De kérlek, azért szeressetek.

Vers: A szeretetnél…

Szeretet a legszebb a világon,
Ennél szebbet senki se várjon,
Hogy az isten többet adjon,
A szeretetnél!

Megjegyzés: 2010.03.10.

Vers: Ha képre lefestenél

Ha lefestenél, vajon milyen lennék?
A képen, fejem felett, kéklene az ég?
Hosszú hajamat fényezné-e napsugár?
Szemem csillogna-e mint szentjánosbogár?
Arcom vidám-e, kacér vagy mosolygós?

Vers: Lélek-cseppek

Múlt és jövő
közepében
pergő Idő
szentélyében
Száguld a lét

Vers: Kezdődő barátság

ajkad remeg
könnyes a mosoly
gond üli éjjel-nappal
nemes homlokod
-vádolnak az álmok?

Vers: Pókhálóban

Harmat hullik pókhálóra
Rajta hintáz ég lehelve
Így telik el percre óra
Gyöngytáncával ünnepelve

Vers: Szenvedély-jel

Ebadta egy lélek az enyém,
A sors-kegy színészszenvedéllyel
Áldott meg, dalnok-morál jellemez.
Kutyául érzem magam, bizony én.

Megjegyzés: 2010. március 7-9.

Vers: ha holnap hívnak

ha holnap hívnak
én is elmegyek
majd újat hoznak
a régi szellemek

Vers: Szenvedély

Vonatjegy lapul zsebemben mélyen,
tenyerem izzad, szemeim égnek,
homályos minden szenvedés, amíg
könnycsepped csurran arcomon végig.
Elmennék tőled, elmennék végleg,
csak emlékedből ne kelljen élnem.

Vers: Nem bírom tovább…

Nem törődni veled
Nem lehet!
Elrejtőzni tőled
Nem merek!
Látnom kell,
Látnom tekinteted

Vers: Elásott szellemek

Szellemek nem léteznek
De van, aki hiszi, hogy élnek
Meghaltak az emberek
S nem támadnak fel
Csak szellemek lesznek

Vers: panoráma

házunk előtt kerek nádas,
tó tükrében magad látod.
Partja mentén sok a szemét,
nylonzacskót kerget a szél.
körbeülik a pecások,
hal nincsen, csak békát látok.

Vers: È s ami a lelki üdvösségeteket illeti

È s ami a lelki üdvösségeteket illeti,
ó ti szent kiválasztottak…
hát azt azért tudjátok,
hogy átok száll fejére annak
ki mostohán bánik a szellem,
és önmaga létével.

Vers: Téli szerelem

Bőséges égi áldás puha hó
Lágy, fehér bársonytakaró.
Törékeny, karcsú jégcsapékszerek
Gyémántként szikráznak fenn az ereszen.

Dal: Démoni Angyal

Amióta megláttam tekinteted,
azóta tudom, hogy démon lakik benned.
Azok a végtelen szép fekete szemek,
elvarázsolnak és el nem engednek.

Nem kérek többet, csak köszönöm neked,
hogy azon az éjjen, nekem megengedted,
hogy szeresselek téged.

Vers: Hamvainkból

Vágyódsz az ismeretlen messzeségbe
Akár a pitypang, melyet a szél fúj szét?
De lásd azt, mit szegény virág már nem,
Szabadon szállsz, lelked nem húzza több teher.

Vers: Gondolnék rád

Minden érintésed őrzöm bőrömön,
nyomaid mélyen bennem égnek,
könnyem még ott ül a zöld kövön,
hol szerelmeink tegnap véget értek.

Megjegyzés: Az ultramarinkék-szemű démonomnak

Vers: tegnap

tegnap kacagott
a lány
szívből jövőt
arcán folyt könnye
aztán alábbhagyott
majd csendesült
ölébe sóhaj-neszek estek

Vers: Jeges Magány II.

Bús rózsa pislákol egy csillag szemében
Szirmok alkonya zokog a mindenségben.
Pernyevirág kavarog az éj álmodó lelkében
Alant képzete átreszket az égi szépségen.

Novella: Szakadás

Verítékben úszó testtel riadt fel ismét álmából, mint az elmúlt hónapban minden reggel. Ilyenkor nem segített rajta semmi visszatérni a valóságba csak fél liter fekete. Merev izmai szinte fájtak, ahogy mozdult, de erőltette azokat, el kellett jutnia a konyhába. Fáradt lábakkal vánszorgott, úgy érezte sosem ér el odáig. Végül az idő szinte repülni látszott, már azon vette észre magát, hogy a második csészével dönti magába az életet adó kávét. Feje kezdett tisztulni, már arra is emlékezett, hogy péntek van. Ma még el kell indulnia munkába.

Vers: Ablak…

Mennyi mindent jelent…
ezer alakban létező
egyetlen szó,
enged ha kitárod,
elrejt ha bezárod,
véd, ha vékony falán
saját ablakodat látod…

Megjegyzés: 2010-02-27

Vers: Ha megváltasz bolond vagy

szétdobált aurák, szilánkjai
felsebzik a lépteim
hullaszagok füstjében
halott angyalok kitépett szemeik gödrében
kék lánggal
égek még mint a jászol

Vers: Hiányzó lapok

Alámerülök mélységeim
otthont adó hűvösébe.
Nem lesznek mozzanataim.
Belebújok a hallgatás köntösébe.

Jegyzet: Zsolnay

Pécs hallgat Pécsről.
Volt idő, amikor a város majd minden harmadik munkaképes lakosa egy adott, egyazon helyen kereste kenyerét, az ott keresettből látta el családját, nevelte szép okos fiát-lányát egy jobb-rosszabb világra. Azon munkahelyen sütötték a kemencék az útravaló hamubasültet a felnövőknek, s ott készültek a világcsodái-kerámiák.

Vers: Jó embernek lenni…

Jó embernek lenni,
Nehéz e világban.
Merni, hinni, tenni,
Minden új nap, bátran.

Vers: A szerelemnek szárnyán!

A szerelemnek szárnyán,
Röpülök én hozzád.
Hogy csókkal borítsam el,
Halovány kis orcád.

Vers: Ki-kelet

Ki-kelet
Kikel a napvirág a kelet tengerében.
Zsoltárt zeng az ég, s feltámad új népe.
Kiássa magát a bogár, a tavasz szele jő,
Meztelen lesz a határ, s levetkőzik Ő.

Megjegyzés: 2010. január