Béketűrő ember?
De szánalmas vagyok!
Így híznak évekké
a méltatlan napok.

Megfáradt fényem, viaszszikráim az est csendjéhez léptek.
Fáj a nap zaja, s a holnap már ostromol, pedig nem kértem…
Ölén kallódok, elmúlástól roskadok, ne sirass, temess…
A világ tágul, azt mondták a tudósok, mégis szorongok.

Megjegyzés: 2012. 2009,11. 10.

elhagyták meséidet az álmok
s miközben hegyeket mozgattak
az óriások
részegre ittad az utcát

Szemfedőd lett a halál,
s én őrzöm könnyű-léptű
álmod. Az őszi levélszőnyeg
is sírva jajdul feletted,

Ahol laktunk, az istálló mellett volt egy üres helyiség, többnyire szalmát tárolt benne Tito, a gazdája. Meg volt még időnként kukoricaszár, takarmányrépa, meg ilyesmi. Zsákok voltak egymásra dobálva, melyekben zabot tartott, ha volt. Szóval nagy rendetlenség uralkodott az istálló mellékhelyiségében, az biztos, de ez az állapot nekünk gyerekeknek ugyancsak a kedvünkre való volt. A szalmát még jobban szétszórtuk, és ideális terep kínálkozott a birkózóversenyeknek, amelyhez hasonló foglalatosság nem volt újdonság a hozzám hasonló gyermekkort megélők körében.
A szabályok egyszerűek voltak: az győz, aki a másikat földhöz vágja!

Tenger…
Nézlek…
Hívsz…
Áradsz…

Megjegyzés: /2012.05.17./

A férfit méretre készítették egy nagyon ízléstelen szabóságban.
Egyenesen a köldökére van felvarrva a zakógombja, vérfőnök.
Állok roggyantan, levegőbe kapaszkodom. Lazítani, mosolyogni!

Egyszer az életben csókolnám a szád,
Párnámon érezném tested illatát.
Szívemben őrizném pillantásodat,
És elfeledhetném minden gondomat.

Sötét van és este,
És Fázom nagyon,
De örülök, ha reszketek
Hisz csak ezt akarom.

Egy árok nyílt meg
A gyomromon.
Oda zuhan minden
Gondolatom.
(Gondolatom, atom…)