Ahol laktunk, az istálló mellett volt egy üres helyiség, többnyire szalmát tárolt benne Tito, a gazdája. Meg volt még időnként kukoricaszár, takarmányrépa, meg ilyesmi. Zsákok voltak egymásra dobálva, melyekben zabot tartott, ha volt. Szóval nagy rendetlenség uralkodott az istálló mellékhelyiségében, az biztos, de ez az állapot nekünk gyerekeknek ugyancsak a kedvünkre való volt. A szalmát még jobban szétszórtuk, és ideális terep kínálkozott a birkózóversenyeknek, amelyhez hasonló foglalatosság nem volt újdonság a hozzám hasonló gyermekkort megélők körében.
A szabályok egyszerűek voltak: az győz, aki a másikat földhöz vágja!

Tenger…
Nézlek…
Hívsz…
Áradsz…

Megjegyzés: /2012.05.17./

A férfit méretre készítették egy nagyon ízléstelen szabóságban.
Egyenesen a köldökére van felvarrva a zakógombja, vérfőnök.
Állok roggyantan, levegőbe kapaszkodom. Lazítani, mosolyogni!

Egyszer az életben csókolnám a szád,
Párnámon érezném tested illatát.
Szívemben őrizném pillantásodat,
És elfeledhetném minden gondomat.

Sötét van és este,
És Fázom nagyon,
De örülök, ha reszketek
Hisz csak ezt akarom.

Egy árok nyílt meg
A gyomromon.
Oda zuhan minden
Gondolatom.
(Gondolatom, atom…)

Most nem írok.
Mert minek, kinek?
A fában féreg,
a szóban méreg rágja

Felhők mint vértasak a tűszúrásra,
ontják természet vérét a tájra,
mindenhol maszat és vérző hegek,
artérián találták a felleget.

A vincellér
Ha felül a
Lovára
Kivágtat a
Kisbödői
Tanyára.

Megjegyzés: 2012
Csárdás.

a levelek tűzbe dobva
szív pernyék szállnak magasba
áttetsző üveggömbökbe
emlékek gőze ül mindenbe
beletörődve