:: [AMF] Amator Muveszek Foruma ::

Will · Elküldve: Szerd Máj 05, 2004 6:33 pm Hozzászólás témája: Anekdoták

Ha sikerül megnyitnom ezen témát, akkor ide hosszabb-rövidebb anekdotákat várnék, ugyanis én hallottam egyet, ami Örkény Istvánnal esett meg, s szeretném megosztani veletek, mert nekem nagyon tetszik

_________________
"Egy álmot álmodék, de álmom eltávozott tőlem..."
"Az élet álom, és egyszer minden álom véget ér... de mindig rossz-e felébredni? Nem... nem mindig az" - Ismeretlen szerzőktől
"Tedd azt, amit akarsz" (az AURIN felirata a Végtelen Történetben)

Will · Elküldve: Szerd Máj 05, 2004 6:41 pm Hozzászólás témája:

Na, akkor jöjjön az az emlegetett anekdota

"Mint tudjuk Örkény István a XX. század derekán alkotott, mint író. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással. Elindult útjára.
Elment az épülendő Sztálinváros helyére, ami mint tudjuk a szocialista tömb acéltermelő "fellegváraként" volt beharangonzva. Nem látott a kijelölt helyen semmi mást, csupán egy hatalmas rétet, néhol fák vagy bokrok halmaza, s a rét közepén egy már-már idősödő embert, nyugágyban. Odasétált hozzá.
- Jónapot elvtárs! - köszöntött rá emberünkre.
- Jónapot! - köszönt vissza az.
- Mondja elvtárs uram, nem tudja véletlenül, hogy hol fog épülni a nagy sztálinvárosi kohó?
- De tudom jó uram, itt fog épülni - felelte az.
- Itt? Dehát itt nincs semmi, csak egy rét. itt fog épülni a világ legnagyobb acélkohója? - csodálkozott Örkény.
- Igen. Augusztusban itt acél fog folyni elvtárs...
- Augusztusban? Az ide két hónap!
- Szocialista rohammunkával fel fog épülni. De tessék mondani elvtárs, kicsoda Ön? - váltott hangsúlyt az idegen ember.
- Én? - kérdezte Örkény. - Én Örkény István vagyok.
- Örkény... - gondolkodott az öreg. - Az író Örkény? A patikus úr fia?
- Az, az - bólogatott az író.
- Akkor elárulom a tiszteletes elvtársnak, ló**** fog itt folyni nem acél..."

Jeep... tudom, tudom... az oldalon semmi obszcenitás, de az én értékrendem szerint ez megéri

_________________
"Egy álmot álmodék, de álmom eltávozott tőlem..."
"Az élet álom, és egyszer minden álom véget ér... de mindig rossz-e felébredni? Nem... nem mindig az" - Ismeretlen szerzőktől
"Tedd azt, amit akarsz" (az AURIN felirata a Végtelen Történetben)

JeepCKing · Elküldve: Vas Máj 16, 2004 3:36 pm Hozzászólás témája:

Na, azt hiszem, én is anekdotázok egyet...

Nagy Endre: Ady anekdota
Forrás: Nyugat című folyóirat 1919. 4-5 szám

Azt hiszem, engem nagyon szeretett, vagy nagyon utált. A magam polgári egészségével mindig úgy robbantam be hozzá, mint egy május elseje.
Mindig sokan állták körül királyi hintaját, rozoga ágyát. Fiatal írók voltak, tanárjelöltek és olyan kegyetlenek voltak, amilyen csak egy temetésrendező, vagy egy esztétikus tud lenni. Jegyzeteket csináltak róla, ereklyéket avattattak föl vele, irodalomtörténeti adatokat lestek ki belőle, elrovancsolták, mint a nemzet halottját. Minisztráns-fiúk voltak, temetés-szagú tömjént lóbáltak körülötte. Én pedig majdnem testi szerelemmel voltam iránta, szerettem húszéves izgékonyságát, cigány arcát, fekete szemét, a magam húszéves ifjúságát. Könyörögtem:
- Bandi! Lehúz ez az ágy és ez a nyíri vinkó ingovány. Gyere, Promontoron a Duna partján még találunk taposatlan havat, a Kutyavillában halászlevet főzetünk magunkfogta halból, jó budai bort iszunk hozzá és van egy hektikás cigányom is, akinek én vagyok az életfenntartója.
Rádisputáltam a ruhát és az energiát. Talán ízlett is neki a halászlé, talán kis is csípte az arcát a friss téli levegő, talán örült is az életének egy kicsit; már megszidott néhány verscsinálót, politizált, a jövőbe spekulált, mint a kolumbácsi legyek falkája. Kiléptünk a hóba, néhány rongy parti lámpa végiglocsolta fénnyel a Dunát.
- Nézd! A Volga! - mondta és a kocsiban már mellére csuklott a feje és már dadogni kezdte a furcsa szavakat, fejedelmi muzsikának az utcára vetődő hangtöredékeit.
Ki tudja? Néha talán szeretett volna ő is elcsereberélgetni a hiúság vásárán, apró örömökkel nagy bajokat altatgatni, mai verebet nyárson sütögetni. De kálvinista-nyakán öntudattal hordozta a predesztinációt. A szent forrás őrzőjének tudta magát és éjjel-nappal ott virrasztott mellette, hogy ökörcsorda be ne nyálazza. Kegyetlen kasznár volt, irgalomra tisztében sohase enyhült önmaga iránt. Szerelmes barátomat, a kedves arcú húszéves fiút elnyűtte kegyetlenül és kapitalista szégyenkezéssel sütöm le a szememet, ha az isteni verseken andalgok, amelyeket ő váltott meg az ember-áldozattal a mi tunya gyönyörűségünkre.
Egy este édesanyjával eljött a kabarémba. Egy vers-ciklusát adattam elő akkor először. Mikor rá került a sor, kiszaladt a folyosóra. Utána mentem.
- Hát meg se nézed?
- Nem, nem! Félek!... Minek is erőszakolod!
Hisztériásan szorongatta az öklét, a haját markolászta, riadozva fülelt, füttyszót, gúnyos üvöltözést, fölháborodást várt. Aztán mikor vége volt, az egész közönségnek egyszerre csattant a tapsa. Falat ostromló hozsannázás volt az.
Boldogan megragadtam a karját.
- Bandi! Hallod ezt a tapsot? Szégyelld magad! Te!... te... Zerkovitz!
Akkor egy pillanatra örömöt láttam az arcán.
Azt hiszem, mikor hazament, nagyon megszidhatta magát érte.
_________________
Si tacuisses, philosophus mansisses.

Will · Elküldve: Vas Máj 16, 2004 3:47 pm Hozzászólás témája:

Nyelvtanból most vesszük az "érv" címszót, s egy-két jó anekdota van a könyvünkben

:

"Alkibiadész, Szókratész kedvenc tanítványa, első nyilvános beszédére készült. A későbbi államférfi és hadvezér rettenetesen szurkolt, viszolygott az egybegyülekező hallgatóságtól.
- Mondd, Alkibiadész - kérdezte tőle Szókratész -, félsz-e vajon szóba állni Arisztónnal, a szatóccsal vagy Leanderrel, a sarukészítővel?
- Ugyan már! Álmomban sem!
- Hát akkor mit ijedsz meg tőlük, ha egy csomóban látod őket?"

"Egy hírhedett szószátyár Arisztotelész jelenlétében beszélt, beszélt, órák hosszat szüntelenül csak beszélt. Mikor végre kifogyott belőle a szó és a szusz, megkérdezte a jeles bölcselőt:
- Mondd, Arisztotelész, nem csodálkozol az én párját rikító ékesszólásomon?
- Azon csodálkozom - felelte a filozófus -, hogy az emberek a fülükkel hallgatnak téged, holott lábuk is van, amivel elfuthatnának tőled"

"Mint a bölcsek általában, Xenokratész sem bírta a hízelgőket. Egy ilyen hízelkedő alakkal kellett egyszer társalognia, s Xenokratészt felingerelte, hogy bármit mond, beszélgetőtársa visszaszajkózza szavait, és mindenben egyetért vele.
- Mondj már végre ellen valamiben - csattant fel a bölcselő -, hadd érezzem, hogy kettem beszélgetünk"

_________________
"Egy álmot álmodék, de álmom eltávozott tőlem..."
"Az élet álom, és egyszer minden álom véget ér... de mindig rossz-e felébredni? Nem... nem mindig az" - Ismeretlen szerzőktől
"Tedd azt, amit akarsz" (az AURIN felirata a Végtelen Történetben)

JeepCKing · Elküldve: Vas Máj 16, 2004 4:43 pm Hozzászólás témája:

HARISNYAKÖTŐBŐL ÉRDEMREND

Egy udvari bálon III. Edward felvette a földről a harisnyakötőt, melyet táncosa, a szép Salysbury hercegnő vesztett el. Látva, hogy mikor a harisnyakötőt átnyújtva gazdájának, az udvaroncok gúnyosan mosolyogtak, a király felkiáltott:
-Szégyellje magát az, aki rosszat gondol erről; aki ma nevet rajta, holnap nagy tisztességnek tartja, ha viselheti.
Másnap a király megalapította a térdszalagrendet, melynek jelvényét ez a felirat díszítette:"Szégyellje magát az, aki rosszat gondol erről."

CÍMERTAN

Mint ismeretes, az osztrák címer állata a kétfejű sas, a velenceit pedig a szárnyas oroszlán díszíti.. Egyik osztrák császár tréfát akart űzni a velencei követtel, s megkérdezte, hol él a címerben látható szárnyas oroszlán.
-Ugyanott, ahol a kétfejű sas - felelt hirtelen a követ.

A FELSÉGSÉRTŐ SÓLYOM

II. Frigyes császárnak volt sólyma, melyet nagyon kedvelt. Egy alkalommal vadászni indult, és a sólymát elengedte, hogy darvat fogjon. Felszállott a sólyom és lecsapott: akkor vették észre, hogy egy fiatal sast támadott meg, melyet addig szorított, míg volt benne élet. Mikor a császár meglátta, mi történt, haragra lobbant, és megparancsolta a bakónak, hogy vegye fejét akedvenc madarának: azért, mert urára és királyára, a sasra merészelt támadni.
_________________
Si tacuisses, philosophus mansisses.

JeepCKing · Elküldve: Kedd Aug 03, 2004 11:44 am Hozzászólás témája:

Anekdoták festőkről

Camille Corot
Corot mûvészetét szülei egyáltalán nem értették meg. Apjának fogalma sem volt arról, milyen jelentõs festõ a fia. Amikor 1839 júliusában Corot-t a becsületrend lovagjának nevezték ki, apja az értesítést elolvasva azt hitte, hogy a megtiszteltetés neki szól, s csalódás érte, amikor megtudta, hogy a fiát tüntették ki.

Téophil Gautier így nyilatkozott Corot mûvészetérõl:
"Milyen furcsa tehetség ez a Monsieur Corot! Szeme az van, de a keze nem követi: úgy lát, mint egy kiforrott mûvész, és úgy fest, mint egy gyermek."

John Everett Millais
Millais-t szoros barátság fûzte Ruskinhoz, s hozzáfogott Ruskin portréjához. Barátságuk azonban válságba jutott. Millais ugyanis beleszeretett Ruskin feleségébe, akivel végül össze is házasodott. Ruskin elkezdett portréját azért még befejezte, de állítólag a festõ és modell egyetlen szót sem váltott a munka alatt.

Toulouse-Lotrec
A waelsi herceg ígéretet tett, hogy jelen lesz a festõ londoni kiállításának megnyitóján. Minthogy a királyi család késlekedett, Lotrec leheveredett egy puha kerevetre, s elszunnyadt. Amikor felébred, megtudja, hogy a waelsi herceg már elment, és szigorúan meghagyta, hogy ne zavarják meg pihenését. "Milyen rendes fickó!" - vélekedik Lotrec, és tovább alszik.

Maurice Joxant-nak, Loterec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet, ezért elviszi egy miniszterhez, aki szereti a képeit, de a festõ tüstént félbeszakítja Õexcellenciáját: "Miniszter úr, jól meggondolta, hogyan fesetne rajtam a piros szalag, amikor éppen a piros lámpás házba megyek festeni?"

Monet
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest. Monet erre azt válaszolta, hogy természetesen, mert ha nem így lenne, soha nem vett volna ecsetet a kezébe.

Van Gogh
Azt a nézetet vallotta, hogy bár nem ismerik el a mûvészetét, õ azért fest, mivel a mûve az üres vászonnál mindenképpen értékesebb lesz.

Cézanne
Tanguy apó mûkeresekedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal mûvészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Tanguy apó 100 Frankért szerette volna adni, de a vevõnek csak 25 Frankja volt. Tanguy apó feleségének - gyakorlatias asszony - remek ötlete támadt: vágjanak le a négy almából egyet, és azt a vevõ már viheti is a 25 Frankjáért.

Velázquez
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, melyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
"Túlságosan is élethû!"

Forrás: web.interware.hu/kradnai/schmied/anekdota.html
_________________
Si tacuisses, philosophus mansisses.

JeepCKing · Elküldve: Csüt Nov 18, 2004 6:50 am Hozzászólás témája:

Használhatatlan és értéktelen!?

Egy vízhordó naponta két vizeskorsóval ment a kúthoz. Mindkettőt megtöltötte és urának házához vitte. Az egyik korsó rendben volt, de a másikon egy repedés éktelenkedett. Belőle útközben a víz az útra csöpögött. Mire megérkezett, ez a korsó általában már félig üres volt. A vízhordót ez azonban nem zavarta. Nap mint nap végezte a kötelességét, így telt el sok idő.
A vízhordó nagy meglepetésére a repedt korsó egyszercsak beszélni kezdett: "Hiszen én nem vagyok használható teljes mértékben. Miattam állandóan vizet veszítesz. Miért nem dobtál már ki régen?" A vízhordó így válaszolt: "Téged kidobni? Eszemben sincs. Az a víz, amely útközben a repedésen át kiszivárog, megöntözte az útmenti virágokat. Így mindig tudtam az uram asztalára tenni egy friss virágcsokrot."
_________________
Si tacuisses, philosophus mansisses.

Vox_humana · Szerkesztő/moderátor Csatlakozott: Jul 12, 2003 Hozzászólások: 622

Eretnek beküldött egy fordítást. Régi Kalendáriumból kiollózva fordította.
Igen érdekes és elgondolkoztató... az utolsó két mondat különösen, legalábbis számomra, mert arra gondoltam, hogy mennyit változott az EMBER az elmúlt 400 évben... és rá kellett jönnöm, nem sokat

R A Heinfielt
15xx – 1584 – ig élt. Porosz középnemes. Mélyen vallásos szülei istenfélőnek igyekeztek nevelni, de amikor az egyházközség lelkipásztora – gyermekkorában - a legjobb barátját félholtra verte egy gyümölcslopás miatt (aki ebbe bele is rokkant) meggyűlölte a papokat.

Felnőtt korában – szülei halála után – kevéske vagyonát arra fordította, hogy az egyházat, a papokat lejárassa. A környezetében népszerű volt, hisz tivornyákat szervezett, amikbe ingatag jellemű papokat is bevont. Köztudott volt, hogy az ilyen tivornyákra felfogadott ledér hölgyek, prostituáltak elsődleges feladata volt, a jelen lévő egyházi személyek „ kényeztetése”.
A szolid örökség hamar elfolyt és a korábbi cimborák egyházi bíztatásra is, ellene fordultak. Menekülnie kellett. A sors iróniája, hogy menedékre egy remeténél lelt, aki nagy hatást gyakorolt rá: megismerte a bibliát. Megtanult különbséget tenni a biblia értelmezése és az uralkodó egyház között. A biblia megismerése miatt, még szerzetesnek is beállt, de néhány hónap múlva „ önállósította magát”. Meggyőző szónoki képességei miatt veszélyessé vált az egyház számára. Korábbi tapasztalatai és a biblia tanításai kapcsán úton – útfélen a hivatalos egyház ellen agitált. Érthetőn, tetszést aratva, adta elő beszédét vásárokban, piactereken, ahol beszédei végére mindig nagy csődület, beszéde végére ünneplő tömeg vette körül.
Talán nagy reformer válhatott volna belőle, de 1584 telén az egyik porosz kisváros főterén, máglyahalálra ítélték, eretnek tanaiért.
A nyilvános ítélet-végrehajtáson a tömeg nagyon jól szórakozott és különböző, sértő, elítélő, gyalázó kifejezésekkel, megjegyzésekkel illette az elítéltet. (Egy héttel korábban ugyanaz a tömeg még őt éltette.)

Szalesz · Elküldve: Szerd Dec 29, 2004 11:45 am Hozzászólás témája:

Goethe, a Faust szerzője még strassburgi diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe. Az egyik sétálónak feltétlenül ki kellett kellett kerülnie a másikat. A pökhendiségéről híres, kötekedő diák megállt az út közepén, és gőgösen kiáltott oda Goethének:
- Bolondnak ne térek ki!
Goethe erre udvariasan lelépett az út mellé és így felelt:
- De én igen!

Szalesz · Elküldve: Szerd Dec 29, 2004 11:47 am Hozzászólás témája:

Ez szellemes, de nem vicces:

Amikor a németek 1940-ben megszállták Párizst, Pablo Picassót beidézték a Gestapo parancsnokságára.
-Maga az a Picasso nevű antifasiszta festő? – kérdezte a kihallgató tiszt.
- Igen, valóban festőművész vagyok – felelte Picasso.
-Ekkor a tiszt elővett egy fotót, amely a háború borzalmait ábrázoló Guernica c. festményről készült. A náci tiszt rámutatott a képre:
- Ezt maga csinálta?
- Nem – rázta meg a fejét Picasso -, ezt maguk csinálták.

Szalesz · Elküldve: Szerd Dec 29, 2004 11:55 am Hozzászólás témája:

Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra. Molnár nézte egy darabig, majd erélyesen rászólt:
- Hess, mert megrendellek!

Juli · Elküldve: Kedd Jan 04, 2005 6:27 pm Hozzászólás témája:

Hol lakik a boldogság?

"Karinthy Cini mesélte, hogy Déry Tiborral utaztak a vonaton, könyököltek az ablakban, egyszercsak a távolban feltűnt egy kis tanya. Csend és békesség volt körülötte, petróleumlámpa pislákolt az ablakban. Akkor Déry azt mondta: Látod, Cini, milyen furcsa a világ! Mi nézzük a távolban azt a kis tanyát, s azt mondjuk, ott lakik a boldogság. Azok kinéznek az ablakon, látják, ahogy az éjszakában elrobog a kivilágított expresszvonat, és azt mondják: ott lakik a boldogság. Elmeséltem Lukácséknak.
- No, hol lakik a boldogság?
- Itt! - vágja rá Ernő. - A vonat csak menjen!

Karinthy Cini és Déry Tibor történetének folytatása is van. Évekkel később ismét együtt utaztak a vonaton, megint ott könyököltek az ablakban, és ismét föltűnt a távolból egy tanya. De ezúttal az ugratás kedvéért Cini kezdte el mondani: Mit szólsz hozzá Tibor, milyen furcsa a világ, ha innen nézzük, ott lakik a boldogság, onnan nézik, itt lakik a boldogság... Déry ránézett, és csak ennyit mondott: Cini, akinek ilyen szép gondolatai vannak, az miért ír olyan rossz könyveket?"

Kepes András: Történetek c. könyvéből

Aarnyek · Elküldve: Pént Ápr 08, 2005 11:45 am Hozzászólás témája:

Hunyadi Sándor, a múlt század elejének neves írója, elég jól ismerte a vöröslámpás házak világát. Sétált a pesti Körúton, amikor razzia volt, a rendőrök begyűjtötték az örömlányokat. Hunyadihoz odacsapódott egy lány:
- Ne haragudjo, szerkesztő úr, ha engem is elkapnak e rendőrök, bezárnak! Én tartom el az anyámat, a gyerekeket. Magába karolhatnék és mondhatnám, hogy a menyasszonya vagyok?
- Persze, jöjjön csak nyugodtan, semmi baj. Válaszolta Hunyadi
Nemsokára találkoznak a rendőrrel s Hunyadi azt mondja neki:
- A hölgy a menyasszonyom, biztos úr!
- Igen kérem, tessék tovább menni- tiszteleg a rendőr. S mennek pár lépést, mire a rendőr utánuk szól:
- Szerkestő úr!!
Hunyadi kérdően visszafordul, mire a rendőr:
-AZÉRT NE VEGYE EL!

Aarnyek · Elküldve: Pént Ápr 08, 2005 11:50 am Hozzászólás témája:

Talán sikerül ujjáéleszteni a témát, mely, szerintem, jogtalanul veszett el

Vox_humana · Elküldve: Hétfő Szept 12, 2005 8:39 am Hozzászólás témája:

Egy idős cseroki indián az életről mesélt az unokájának...

"Küzdelem zajlik a bensőmben," mondta a fiúnak.
"Rettentő harc ez, két farkas vívja egymással.

Az egyik gonosz -- ő a harag, irigység, bánat, mohóság,
arrogancia, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hazugságok, önteltség, felsőbbrendűség és ego.

A másik jó -- ő az öröm, béke, szeretet, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és hit.

Ugyanez a harc benned is zajlik -- és mindenki másban is.

Az unoka elgondolkozott egy percre majd megkérdezte a nagyapját,
"Melyik farkas fog győzni?

"Amelyiket táplálod." - válaszolta az idős indián.

Lilla · Elküldve: Kedd Szept 13, 2005 10:01 am Hozzászólás témája:

Vojnits Richárdnak, a második világháborút megelőző évek ismert díjlovas versenyzőjének gyűjtéséből való anekdota.

"A mai O’BAJAN arabs fajta törzs ősét, O’BAJAN SENIOR törzsmént a múlt évszázad második felében importálták hazánkba.
A gyönyörű telivér arabs mén meg is érkezett a bábolnai állami ménesbe, vérnemesítő hivatásának betöltésére.
Eddig rendben is lett volna a dolog, de az nem volt egészen rendben, hogy egy barna bőrű fiúcska is érkezett a «csomaggal», akinek pedig sem az érkezéséről, sem az elindításáról nem volt semmiféle hivatalos «konszignáció». Tehát a kisfiú szökött, mégpedig a lóval szökött. Elhagyva hazáját, családot, szülői házat, vagy talán még inkább sátrat, de el nem hagyva az imádott lovat, melyet nevelt kiscsikó korától kezdve, s melynek hátán később oly boldogan száguldozta be a sivatagi pusztákat. Fadlallah el Hedad volt a fiúcska neve.
Egy szó mint száz, Bábolnán csakhamar mindenki nagyon megszerette őt. A lovászfiúk szép, paszomántos, magyaros egyenruháját viselte, sőt mi több, kardot is felköthetett, pedig a lovászfiúk polgári alkalmazottak voltak, fegyvert csak a katonaállományú méneskari honvédek viselhettek.
Egyszer csak nagy napra virradt a bábolnai ménesbirtok.
I. Ferenc József látogatott el, és egyúttal szemlét is tartott a ménesben. Mint ahogy ilyenkor elő van írva, a lovászfiúk is felsorakoztak a szemléhez.
Az uralkodó szigorúan végigvonult a sorok előtt, és egyszer csak megállt az egyik kis lovászfiú előtt.
"Miért visel ez a lovászfiú kardot?" - kérdezte számonkérő hangon.
A kérdés jogos volt, mert a kis Fadlallah oldalán ott büszkélkedett a szabályok ellenére felcsatolt kard. A következő pillanat több volt, mint drámai. Mindenkiben elhűlt a vér, és méltán, mert a kisfiú rácsapott teljes erejével az ő kardja után nyúló hatalmas uralkodónak, I. Ferenc Józsefnek, Ausztria császárának, Magyarország apostoli királyának, stb., stb. a legfenségesebb kezére. Mert ugyebár egy beduin harcos fegyveréhez ne nyúljon senki.
Az eredmény nem maradt el, a király ezúttal nagylelkű volt. Elrendelte, hogy a fiút katonaiskolában kell nevelni, államköltségen.
Arab neve mellé pedig a keresztségben a Mihály név került.
A fiúból méneskari tiszt, majd a Bábolnai Állami Ménes parancsnoka lett, mindenki által tisztelt és elismert lótenyésztési szaktekintély."

Lilla · Elküldve: Kedd Szept 13, 2005 10:08 am Hozzászólás témája:

"Egy amerikai ügynökség eszelte ki azt a reklámfilmet, amelyben egy kutya selymesen csillogó bundáján reklámoznak egy húszezer dollár értékű brilliáns nyakéket.
Az oktondi "manöken" azonban hamar elunta a zajt, a nyüzsgést és a kamerákat, s nyakában a páratlan ékszerrel kirohant az utcára.
Nem hiszem, hogy emberek tömege valaha is nagyobb lelkesedéssel keresett volna egy kutyát.
Öt órával később találtak rá békésen üldögélve egy kuka mellett, miközben elmélyülten rágcsált egy penészes szalonnahéjat.
Ha tudott volna beszélni, valószínűleg azt mondta volna, hogy számára bizony ez jóval többe ér, mint az a flancos, nehéz tárgy - ami szerencsére még mindig ott lógott a nyakán..."

defrag · Oldódó csevegő Csatlakozott: Dec 01, 2005 Hozzászólások: 19

Egy svédországi könyvtárban akadtam rá egy zseniális könyvre Szentkuthi Miklos tollából.Én úgy jellemezném mint a nyitott szem nyitott száj kombináció mesterét, a világ dolgait, jelenségeit jellemzi páratlan stilusban és szóhasználattal, a metafóra kis vacak szó ahhoz hogy az ő képeit besoroljuk valahová.Aki szeretne egy zseniális elme szemével látni gazdag képeket, feltétlenül olvassa el a könyvet ha ráakad valahol!
részlet:

Huberman

"Abban a pillanatban, mikor a fisz moll adagio első hangjai felhangzottak nem lehetett látni a hegedűst, de annél inkább a hegedűt:mint egy vízióban, a sápadtcsillárfényű Hold-kévében egyszerre csak megjelent, végtelen gyöngédséggel és energiával mintegy a levegőbe hajítva akárcsak egy magas hullám hirtelen megszakadó élén egy rég elsüllyedt ékszer,melyet most kivet magából(nem úgy mint egy nyíló szájú, hanem mint egy erőszakkal az oldalán felhasított zsák)..." "...az első hangok lebegése és a fény széthúzott lassú esője a legszorosabb rokonságban voltak(az egyes sugarak úgy görbültek el, a magányos szikrák úgy húzódtak széjjel, mint mikor függőleges lógó gyüngysorokból készült függünyün át lép valaki és kénytelen a függőleges sorokat kissé jobbra balra elhajlitani)..." "...a hegedű aranylevelű ágként hintázott a szélben, s a hegedűs szinte lógott róla, mint egy alvó, ágra csüggeszkedő madár akasztott ember vagy fekete rongy. A hegedűt oly magasra lövellte ki vállából, hogy feje egészen alája csúszott hangszerének, s jó ideig ott imbolygott az árnyékban. Gönyörú volt az ellentét a hegedújére mintegy alulról fölkapaszkodó lajhár,s a zene embertelen édessége között:látszott hogy túl messzire túl magasra dobta magától a lelkét, pátoszát és instrumentumát, aszkézisből virtuozitásból, alázatból és kéjvágyból, smost csak az ujjak, karok és arc torzuló grimaszaivaltudta saját magát utolérni,saját melódiaárnyékát testével újra egészen befedni... "

A könyvben szinte mindenhez hozzászól, a "Catalogus rorum , jelenségek jegyzéke" így nevezi.
Jó szórakozást!

zsuska · Elküldve: Kedd Jan 03, 2006 8:32 am Hozzászólás témája: anekdota

A következő párbeszéd két nagyon tehetséges ember között zajlott le egy film forgatása közben. A film cime Táncos a sötétben, a két illető pedig Björk, aki a főszerepet játszotta, és Lars von Trier, aki rendezte ezt a modern musicalt. Björk a forgatás kezdetekor kijelentette, hogy mivel ő nem szinésznő, és nem tud igazán szinészkedni, megpróbálja a jelenetet ösztönösen csinálni, az érzelmei segitségével. Mire Lars von Trier ezt válaszolta:
"-Az jó lesz, mert nem állhatom sem a szinészeket, sem a szinészkedést."

JeepCKing · Elküldve: Csüt Márc 16, 2006 12:11 pm Hozzászólás témája:

A részedett pap

Egyszer egy Mitra-sarman nevű pap a szomszéd faluba indult, hogy áldozati állatot szerezzen. Találkozott is egy emberrel, aki áldoztatni akart vele, s kapott ettől egy kövér kecskebakot.
Miközben vállán a kecskével hazafelé tartott, találkozott három éhes gazfickóval, akik tüstént összebeszéltek, éss elhatározták, hogy megszerzik a finom falatnak ígérkező kecskét.
Egyikük más ruhát öltött, s kerülő úton a pap elé vágva, így szólította meg:
- Hej, te ostoba pap! Micsoda nevetséges dolgot mívelsz, hogy ezt a tisztátalan kutyát cipeled!
A pap dühösen tiltakozott, hogy áldozati állatát kutyának nézték, aztán dolytatta útját.
Nemsokára szembejött a második gazfickó, s ő is belekötött a papba:
- Ó, jaj, te pap! Bármily kedves is neked a halott gyermek, nem volna szabad válladra venned, mert meg kell tisztulnod a tehéntől származó öt dolog - édes tej, aludtej, vizelet, vaj és ürülék - által.
Megint dühbe gurult a pap, és méltatlankodva válaszolt, aztán mindketten folytatták útjukat.
Nemsokára jött a harmadik gazfickó:
- Ej, te pap! Mégsem illő dolog, hogy szamarat cipelsz, mert ruhádban kell megfürödnöd, hogy megtisztulj!
Erre a pap rémülten a földre dobta a kecskebakot, mert azt hitte, hogy démon, s hazaszaladt. A csalók pedig megölték a kecskét, és nagy lakomát rendeztek.
_________________
Si tacuisses, philosophus mansisses.